Gyerekeknek

“Boldogan éltek, míg meg nem haltak” – végződik a mese. És azután? Amikor a kisgyerek a “halál” szót hallja, vajon belegondol-e, mit is jelent valójában? Ha megkérdezi a szüleitől, vajon kap-e rá megnyugtató választ?

Ez a kötet megmutatja, hogy lehet és kell is beszélni a halálról, a szomorúságról, a dühről, a bűntudatról – és mindenféle érzelemről, amely a gyász gyakori kísérője. A szülőknek fogódzót nyújt, hogyan állhatnak gyászoló gyermekük mellé, foglalkoztató feladataival pedig segíti a gyerekek gyászfeldolgozását, és hogy eljussanak ahhoz a felismeréshez, hogy a halál az élet velejárója, nem titkolni és szégyellni való dolog,  megtapasztalhatja, miképpen lehet a szeretetteljes együttlétekben kapaszkodót találni és eljutni a lelki megbékélés felé.
A kötetnek minden család könyvespolcán ott a helye, hiszen lehetőséget teremt az elveszett hozzátartozó hiányának feldolgozására, a közös családi beszélgetésekre.

“A halál, az elmúlás társadalmi tabu. Félünk tőle és félünk beszélni róla. Félünk kicsit megállni, félünk gyászolni. Félünk elismerni és elfogadni, hogy mindez az élet velejárója. Tudjuk, értjük, de nem érezzük. A gyerekeink viszont nem tudják, nem értik. Ők érzik.”

Szél Dávid, pszichológus

Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk – ez az Ölelj meg! sorozat.

Ati egy nyaraláson ismerkedik meg Ármin bácsival, aki érdekes dolgokat mesél neki a Holdról. De vajon honnan tud ilyen sok mindent róla? És vajon honnan ismeri azt a lányt, aki fent él a Holdon?
Ármin bácsi azt is elárulja, hogy egyszer járt már Hanna kisasszonynál, és nemsokára megint menni fog. A garázsban épp egy különleges autót épít, olyat, amilyennel annak idején a Holdra utazott. Már majdnem teljesen összeszerelte, és most megmutatja Atinak is.

Kiss Ottó könyve a klasszikus mesekönyvek hagyományát eleveníti fel: a főszereplő kisfiú és egy öregember megismerkedésének története hétköznapinak tűnik, de valójában tele van varázslattal.

Azokat, akik szeretik egymást, összeköti egy láthatatlan fonal. Akkor is, ha éppen távol vannak egymástól. Sőt, még akkor is, ha az egyikük már nem is él. Aki szeret valakit, soha nem lesz egyedül. A szeretteinktől való elszakadás és távollét mindannyiunknak nagyon nehéz élmény, de a gyerekek számára különösen ijesztő és fájdalmas. Márpedig az élet bőségesen teremt olyan alkalmakat, amikor ezt a félelmet és fájdalmat meg kell tapasztalniuk, legyen szó a szülők válásáról, valamelyikük külföldi munkavállalásáról, egy barátság megszakadásáról, vagy egy családtag haláláról. Sőt, van, hogy semmi különös nem történik, a gyermek mégis nagyon szorong a hozzá közelállók elvesztésétől, az egyedül maradástól. Néha annyira, hogy még az elalvástól is fél. Ezt a félelmet enyhíti Patrice Karst lírai szépségű, szívmelengető meséje, mely a világ minden táján meghódítja a kicsiket és nagyokat. Beavat a láthatatlan és elszakíthatatlanul erős fonal titkába, amit csak azok ismerhetnek, akik szeretik egymást. Megnyugtat, vigasztalást és biztonságérzetet ad, segít átvészelni a nehéz korszakokat is. “Ha hiszel a láthatatlan fonal létezésében – van; megjelenik és rángatni is tudod. Próbáld ki! Csodálkozni fogsz…” Vekerdy Tamás

Könyvünk egy megindító regény egy Olívia nevű kislányról, aki arra vágyik, hogy apja kiszabaduljon depressziójából, amit ő elefántnak hív.

Amikor Olívia apja reggel munkába indul, az elefánt vele megy. Amikor este haza érkezik, akkor az elefánt is vele jön. Mindig ott van, nehéz és csendes, a szomorúság árnyékát vetve rá. Olívia tudja, hogy ez így van, mióta édesanyja egyéves korában elhunyt, és nem bírja tovább tétlenül nézni, hogy édesapja ilyen szomorú. Nagypapája és a legjobb barátja, Artúr segítségével tervet készít, hogy végleg megszabadítsa családját az elefánttól.

Nem sokkal később megtapasztalja, hogy bár a boldogság nem olyan egyszerű, de az apró dolgok megmozgathatják a hegyeket – vagy az elefántokat.

„Olívia ezáltal megérti, hogy az, aki nincs velünk, a történeteken, meséken keresztül újra részévé válhat a mindennapjainknak, tovább élhet bennünk. Az emlékek ápolása a folyamatosság érzését adja, a megosztott gyász és szomorúság felszabadító erejűvé válik, hiszen valójában nem a halál ténye az, amitől a gyermekek megsérülnek, hanem azok a körülmények, amelyeket mi hozunk létre az esemény kapcsán. Bár a könyv a veszteségről szól, mégis áthatja a remény és az életigenlés.”

részlet Kádár Annamária ajánlójából.

Ugyan, van-e olyan gyerek, aki csak egyszer is el ne merengett volna az Élet és a Halál felnőttekhez méltó, nagy kérdésein. Bánatos estéken vagy betegség idején gyerekésszel is sokan gondolnak arra, vajon milyen is lehet az elmúlás pillanata. Astrid Lindgren, az ifjúsági irodalom immár klasszikussá nőtt alakja azonban nem a szomorú elmúlásról ír. Különös hangulatú, megdöbbentően szép meseregényében az álmodozások és képzelgések világát rajzolja elénk. Az életnek sosincs vége, álomvilágok és megálmodott történetek olykor megható, olykor pedig nagyon is izgalmas, kalandos jelenetei rajzanak elénk, és e kalandok, történetek mindig újra meg újra álmodhatók, felidézve a bátorság, a szeretet és a becsület nagy próbatételeit.

„Mit jelent az, ha egy gyerek nem stimmel? Hogy rossz?” Zsófika, a regény főszereplője nem tartozik az eminens tanulók közé, látszólag mindig bajt okoz, esetlenül csetlik-botlik a világban. Egyetlen ember volt, aki mindig megértette őt, az apja. „Élete utolsó percében is rá gondolt… miután rosszul lett, csak egyetlenegyszer szólalt meg már, azt mondta: „Mondják meg Zsófikának.” Valamit üzenni akart neki, de mit? Már nem tudta befejezni a mondatot.”
Zsófika egyedül kell hogy megkeresse, „mit csináljon, ha stimmelni akar ”. És Zsófika nemhogy kitűnőre vizsgázik emberségből, helytállásból, de ösztönös gyermeki ráérzéssél „beleszól” a felnőttek életébe…
És ami a legfontosabb, közben igazi társakra, barátokra lel a felnőttek között.